Még egy bánica. Most birsalmasajttal is :)

November van! Már Neli cica is inkább bentről szemléli az eseményeket :)
November a tizenegyedik hónapunk, a római kalendárium szerint a kilencedik, innen a neve is: "novem" latinul kilencediket jelent.
Egy valami miatt szeretem, annak ellenére, hogy ilyenkor már hideg van és korán sötétedik: a sült tök és a fahéj illat miatt, ami ilyenkor gyakori itthon... Megint egy bolgár klasszikus, a sütőtök rétes, "tikvenik".

Daliani kedvenc gyümölcsei: gránátalma és birsalma. Mi tagadás az ízlése kevésbé tradicionális, ami csak részben felróható a családjára. Amíg néztem a napokban, ahogy élvezettel majszolja a birsalmákat jött az ötlet a Tarte Tatine-ra, de birssel, sima alma helyett.

Tudom, ez volt ráírva annak idején a befőttes üvegre, hogy ZAKUSZKA. De ez tévedés. "Zakuszka" reggelit jelent, és gondolom ez volt a fantázianév, amivel a szoci időkben exportáltak Bulgáriából.

"A spanyol kultúrát sokkal inkább a kávéházakban találjuk, mintsem az egyetemeken"
Miguel de Unamuno

Egy igazi francia klasszikus, Nagyi receptje alapján.

Az utolsó napos és meleg napok, az utolsó friss fűszer levelek a kertben, az utolsó virágok a rózsabokron, az utolsó szeder...

Miért is szeret az ember főzni? Mert szeret enni, természetesen. De nemcsak emiatt.
Szerintem azért szeretünk főzni, mert szeretünk adni: szeretetet, odafigyelést és a főzés is az adni való vágyunk egyik formája.

Ahogyan számomra a narancs illat mindig is Karácsonnyal kapcsolatos, így a sült paprikának pedig "kora ősz" illata van, olyan vényasszonyok nyárias hangulatot idéz bennem.

Őszintén szólva számomra mindig kicsit rossz érzés megfőzni a friss paradicsomot. Beledobni a forró vízbe egy sárgarépát egyáltalán nem okoz nekem lelkiismeret furdalást, de a paradicsommal más a helyzet, valahogyan mindig sajnálom megfőzni… A friss paradicsomból elkészült leves íze viszont majd kompenzálja a lelki gyötrelmeimet főzése közben.

Olyan lekvárt akartam készíteni, amilyet ettünk tavasszal Korzikán, brutálisan büdös helyi sajtok kíséretében.
Azért nem bírtam ki, hogy ne rakjak valamit pluszban a klasszikus korzikai recepthez: egy marék dióbelet...

Tegnap előtt, amikor csináltam Nádja csoki mousse-át, azt írtam, hogy esős időben két dolgot érdemes csinálni: csokit főzni vagy kenyeret sütni. És mivel ma sem állt le az eső, a csokis nap pedig már megvolt, nekiálltam kenyeret sütni.

Nálunk a feta sajtnak "szirene" (сирене) a neve.
De erre, hogy mi a viszony a szirene és egy bolgár között, majd máskor kitérek. Most tényleg nem dumálok tovább, itt a recept.
Ez egy előétel, kb. 15-20 golyócska lesz belőle, attól függ mekkorára csinálod. Én olyan koktél paradicsom méretűre formáltam meg.

Néha szeretek hosszasan lapozni mindenféle szakácskönyvekben, néha pedig belevágok a főzésbe semmi különös előkészülés, sőt ötlet nélkül. A másik eset általában úgy zajlik, hogy kinézek az ablakon, benézek a hűtőbe és megvan az ötlet. Most is így történt.

Nem tudom, hogy nevezzem - hagyomány?, intézmény?, de ez a vasárnapi reggelink valami ilyesmi számunkra. Minden vasárnap reggel, a kötelező kávé után, rögtön feltúrom az ujjaimat: 3 tojás, 25 deka liszt … tudniillik már nem is mérem az anyagokat. De ma, a Tiszteletedre megteszem!